Eddig elég lehangoló témákról írtam, de most megpróbálom bemutatni a környezetvédelemnek egy picit világosabb oldalát. Habár sok negatív dologról volt szó, azért közel sincs minden veszve, és most beszélni fogok egy másik olyan témáról, amivel a „zöldebb élet” nyomdokaiba léphetünk.

Ez pedig, kertelés nélkül mondva, az, hogy vásároljunk itthon, vagy legalább minél közelebb gyártott, illetve termesztett termékeket! Bele se gondolunk, de tény, hogy a Nyugat-Európában termesztett zöldségek, vagy a délről behozott gyümölcsök szállítása nagymértékben szennyezi a környezetet, és ha ilyen termékeket vásárolunk, az mind-mind növeli a saját ökológiai lábnyomunkat. De erről egy picit később.

Mire eljut hozzánk, ki tudja, hogy mondjuk egy csomag marokkói paprika hány kilométert tesz meg, miközben az előbb említett paprikát szállító jármű folyamatosan szennyezi a környezetet. Holott helyben is tudunk paprikát termeszteni, és bátran mernék vitatkozni bárkivel, állást foglalva amellett, hogy a hazai és a külföldről beszállított zöldség között azért elenyésző a különbség.

Úgyhogy próbáljunk törekedni arra, hogy hazai árut vásároljunk, ezzel is védve közvetve a környezetet, és nem utolsó sorban támogatva a magyar termelőket is. De nem elég, hogy mit vásárolunk, az is fontos, hogy hol! Úgymond a „legkörnyezetkímélőbb” hely, ahol vásárolhatunk, az a piac, ilyen egyszerűen. Ott szinte biztos, hogy termelőktől vásárolunk, az eladóknál rá is kérdezhetünk az árujukra, és azért nem mindegy, hogy húsz-harminc kilométert tett meg az a tucat tojás, amit megveszünk, vagy kétszáz-háromszázat!

Neked hányas az ökológiai lábnyomod?

Az ökológiai lábnyom egy érték, amellyel kifejezhetjük, hogy milyen mennyiségű földre, vízre, illetve mekkora területre van szükségünk önmagunk fenntartásához és a termelt szemetünk elnyeléséhez. Ezt ki lehet számolni egyénekre, régiókra, embercsoportokra, országokra, vagy akár cégekre is. Az „ökológiai lábnyom” kifejezést két kanadai ökológus, William Rees és Mathis Wackernagel találta ki. Kiszámításakor figyelembe kell venni a vizsgált személy, csoport, stb. által használt energiát, táplálkozási szokásait (hol, illetve mit étkezik), vagy például azt, hogy a vásárolt árukat milyen messziről szállították be, vagy azt, hogy az illető tömegközlekedést használ-e mindennapjaiban, esetleg mindig autóval utazik.

Egy főre átlagosan 2,2 hektár jut, 1961-ben ez az érték csak 0,9 hektár volt. Viszont gyakorlatilag az átlagos „lábnyom” mérete 3,8-4,3 hektár között mozog a mai fejlett világban.

Próbáljuk meg minél kisebbé tenni ökológiai lábnyomunk, hogy „nyomunk se maradjon” a világban, és egy tiszta Földet adhassunk tovább a következő generációnak.

Németh Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.